2009. június 15., hétfő

A nyár mindig a nagyobb rendezvények, fesztiválok ideje. Talán senkinek nem kell bemutatni a Szigetet, a Volt Fesztivált, Kapolcsot (ami idén úgy tudom, nem lesz) - de vannak, lesznek kisebb, és bizonyos szempontból jobb fesztiválok is, mint idén először a Fekete Zaj névre keresztelt háromnapos rendezvény Mátrafüreden (500 m magasan).

Az alábbi képeken megpróbálom reprezentálni, miként is folyik a csapatépítés és a sok-sok képzés a Szigeten:



Arra már talán kevesebben gondolnak, hogy mi minden kell egy-egy rendezvény megszervezéséhez, a hely bérlésén kívül. A rendezvénytechnika magába foglal sok különböző szolgáltatást, ide tartozik a fény- és a hangtechnika, melyeknek kialakítása nem gyerekjáték, amit jól reprezentál például 1-1 elrontott koncerthangosítás, amikor is lehet, hogy mindössze egy erősítő a hibás.

Rendezvénytechnikusok a Szigeten

A nyári rendezvények keretében létezik még többféle képzés is, melyek leginkább valamely nyári tábor keretében nyújtanak oktatást egy adott témában. A képzések szólhatnak diákoknak és felnőtteknek egyaránt, cégeknek pedig az egyik legideálisabb nyári kiruccanás a csapatépítés lehet, aminek alkalmával különböző programok segítségével épül (vagy leépül, ha sokat isznak) a csapat a hatékony munkavégzés érdekében.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá, köss belém!