2009. július 17., péntek

A legújabb BpBloggers fotóalbumban Budapestet felülről tekinthetitek meg, ahogy éli zajos életét a felhőkkel tarkított kék ég alatt.




De van itt egy másik album is, ami a már megszokott budai utcákat, házakat mutatja be ismét nektek némileg más megvilágításban:


2009. július 16., csütörtök


Hiába, ha már egyszer nyár van, gondoskodni kell arról is, hogy hűtsük le felforrósodott testünk. Erre pedig az egyik klasszikus megoldás a medence, ami számtalan kivitelben létezik, és többnyire az uszodákban, strandokon, szállodákban találkozunk vele, bár egyre több medence van már a házak kertjében is, ráadásul egyéni igények szerint is építtethetünk medencét.

A hajópadló pedig nem csak a hajókban található, bár ilyenkor az az igazi, ugyanis elég jókat lehet ebben az időben mondjuk a Balaton közepén a vízbe ugrani (csak vigyázz, ne tedd felhevült testtel!) - de a budaiak és pestiek a Dunába is ugrálhatnak, igaz, ez már kevésbé ajánlott.

A hajópadló egyébként a belsőépítész egyik kedvelt alapanyaga, ami lehet trópusi és tömörfa, felületkezelt és csap-hornyos egyaránt. A belsőépítész pedig munkája során mindig az adott lakás jellegéhez és stílusához leginkább megfelelő hajópadlót választja az esztétikus és élhető végeredmény kivitelezése végett.

Nos, így mutat a belsőépítész cipője a hajópadlón:

2009. július 15., szerda

Bizony, a budapesti, sőt a debreceni és a szegedi kismamák is szeretnek öltözködni - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy kismama divattal foglalkozó oldal - kismamaruha üzlet, ahol számtalan, divatos ruha közül válogathat a kis, és a közepes mama is.

Alone in the Dark - Liaz a Setétben:



Egy kis éjszakai csendélet Budapest VII. kerületéből. Sajna, nemigen látszanak a speciális, kosaras teherautó tetején dolgozó ürgék.

Minden bizonnyal mindenkinek megvan a kis listája arról, hogy mit, és kiklet takarítana el Budapestről. Én most elkerülném a részletezést, bár annyi biztos, hogy minden vasárnap hajnalban ráférne egy alapos takarítás a városra, hiszen hihetetlen mértékben felszaporodik olyankorra a mocsok, amit a diszkókban fetrengő, romlott fiatalság hagy maga után.


Sok hányásfolt, széttört pezsgősüvegek, ürülék és pisilék mindenütt, amerre a szem ellát. Az utcaseprők figyelmét elkerülő, aznaposan részeg csőcselék a pályaudvarok és klubok bejáratánál fetreng, másik fele megverve valamelyik gyár kietlen udvarán, a harmadik rész pedig öntudatlanul kóvályog háromfős csoportokban a város különböző részein, közterek lépcsőin, ahol a takarítók valahogy nem akarnak sétafikálni. De sebaj, új törvény van készülőben, a kényszer-takarítás törvénye, ami arról szól, hogy random kiválasztanak az utcán közlekedő embereket , fejükre papírzacskót húznak, fülükbe viaszt öntenek, kezükbe partvist és felmosórongyot ragasztanak, ezek után pedig viszik az eligazító táborba, majd a takarítás színterére, ahol lézerostorral ösztönzik majd őket a munkára. Feltehetően sok lépcső tisztítás, lépcsőmosás lesz eleinte a műsoron, majd később jön az aluljárók, pályaudvarok mélyvize.


Állítólag már itt is elindult a maffiásodás, ezért nem árt vigyázni, mert könnyen meglehet, nem a hivatalos takrablók jönnek, hanem banditák - de erről a járókelő úgysem győződhet meg, mert nem lát ki a papírzacskóból, amit a fejére húztak, így hát gyanútlanul megy takarítani, lehet, örökre...

A mai napon a burkolás és lakásfelújítás hosszadalmas menetébe is belekezdek - persze, ha időm engedi. Lehet, inkább mégis szakemberhez fogok fordulni, mert ők a szakot az emberrel keresztezve igazi, élő burkológépet hoztak létre, ami nyilvánvalóan hatékonyabb lehet, mint az én amatőr burkolótechnikám.


Lakásfelújítás előtt álló embereknek az alábbi költeményt ajánlom mély inspirációként - ebben ugyanis a patkányok, egerek, rágcsálók is jól érzik magukat - az állatbarát lakásfelújítás alapelve pedig az, hogy mindenkinek kényelmes legyen a lak:

... ezt máshogy nem is lehetne kibírni... 40 fok az agyamban, 50 a hasamban, és ebben az időben már a hátiszán is röpképtelen. Szóval, a lényeg, hogy az irodában dolgozunk a leendő bútorokon, méricskélünk, faragunk.

Pedig ma pont egy kis egyedi irodabútor gyártás lett volna soron, ugyanis tegnapelőtt megvettünk hozzá minden faanyagot, konkrétan laminált bútorlapokat, ugyanis épp tárgyalóasztalt készítünk, cseresznye színben.

Ez nem az első egyedi irodabútor - tavalyi év folyamán már készítettünk kettőt is, többek között egy recepciós pultot, valamint egy munkaasztalt és hat irodaszéket, ami nem kis munka volt, ugyanis kárpitos borítással kellett kialakítani őket, ami nem túl szokványos az irodabútorok esetében, de a végeredmény kifejezetten jól, látványosra sikerült.

Sajnos, képet nem találok most a kárpitos irodaszékről, a tárgyalóasztal pedig még nincs kész, így legfeljebb csak a bútorlapokat fotózhatnánk, de most idő sincs rá túl sok, így hát ez egy képtelen bejegyzés marad.